Mert ezt kértétek...

 

1. rész

  Arra keltem fel, hogy a telefonomból szól a Pretty Girls ami azt jelenti, hogy ideje iskolába menni...  Ránéztem az órára: 07:20. Bhasszus! El fogok késni!  

  Kipattantam az ágyamból, felkaptam a a leghamarabb elém kerülő ruhadarabokat ( egy zöld toppot és egy farmert) majd szaladtam a fürdőszobába. Belenéztem a tükörbe és szörnyülködve láttam a  hajamat, mivel össze-vissza állt, és így néztem ki mint Pumukli.  

  Nagyjából rendbe szedtem magam, felöltöztem, és leszaladtam a lépcsőn.      

 -Veronika! El fogsz késni!

 -Sietek anya!

Már felvettem az egyik cipőm, amikor anya szólt hogy már nem is reggelizek. Odaszóltam, hogy majd a suliban veszek valamit, és már szaladtam is a buszmegállóba. 

Mikor odértem, csak annyit láttam, hogy az egyetlen busz, ami az iskolám felé megy, éppen kigördül az állomásról. Már így is szúrt az oldalam, de nem törődtem vele, elkezdtem futni a busz után.

-Ne!! Álljanak meg! Várjanak!! Fel akarok szállni.

Ekkor egy srác kihajolt az ablakon és odakiabálta hogy Lúzer vagyok.

-KÖSZ A SEMMIT! -üvöltöttem. -Jajj neheheee...

-Hé! Elvigyelek? 

-Márk! Igen, köszi! 

Így történt, hogy a legjobb barátom -aki történetesen 19, így már van jogsija- ismét kisegített egy fuvarral. A héten harmadjára. Pedig még csak szerda van...

-Valamivel mostmár tényleg meg kell hálálnom, az ingyen taxiszolgálatod.

-Áhh, nem probléma, majd a többihez írom - nézett rám egy idétlen mosollyal a fején. Én meg közöltem vele hogy hülye. Erre lassítani kezdett, és nagyon úgy nézett ki, hogy félre akar állni

- Jajj Márk, én nem akartalak megbántani, izé ne rakj ki, így is késésben vagyok, és tuti nem érek be időben a suliba. Kééérlek. -néztem rá kiskutya szemekkel. Aztán szószerint kiröhögött.

-Nem raklak ki! Őket vesszük fel.- mutatott 2 űber-szexi, szőke lányra.

 

-Áhh, gondolhattam volna...-mondtam erre én. Hát igen, nem mindig előnyös, ha a legjobb barátod, történetesen állatira jól néz ki, és imádják a lányok...

A két plasztik-barbie meg beszállt, és azonnal flörtölni kezdtek. "hogy neked milyen menő kocsid van Márk!" és  "Ó Márk olyan cuki vagy, hogy felveszel minket!" ....meg ilyenek.

-Ohh lányok, semmiség, nem várok cserébe semmi extrát...-Majd hátrafordult és a lányokra kacsintott. Azok meg persze, felsikkantottak, és elkezdtek idiótán nevetni..

-Ó anyám. Jó ez neked? -Mondam úgy, hogy csak Márk hallja.

-Nem is tudod mennyire...

 

Márkkal 14 éves korom óta vagyok jóban. Az egész sztori vicces, mert pont a buszmegállóban találkoztunk. Lekéstem a buszt. Ő akkoriban is elég menő volt, így a 18 feletti haverjaival vitette magát. Elkeseredetten leültem a padra, és halkan szidtam magam, hogy hogy lehet az első napon elkésni... Gondolom ekkor látott meg, mert hirtelen egy fekete Citroen gurult mellém, az egyik ablakból pedig egy szőke, kék szemű fiú hajolt ki, és egyenesen rám nézett.

-Hé! Melyikbe?

-A Kossuthba! - mondtam erre kicsit félszegen.

- Mi is oda megyünk! Pattanj be!- mondta nekem a srác mosolyogva.

Beszálltam, és nem hazudok, de egy kicsit féltem hogy elrabolnak, és reggelre Szerbiában kelek fel, úgy hogy hiányzik a vesém... De szerencsére csak elvittek a suliba, ahova (mint kiderült) Ők is járnak.

-Márk vagyok! És te? -Nyújtott nekem kezet Márk, miután kiszlltunk. Igen ő volt a szőke, kék szemű srác, az ablakból.

-Veronika. -nem tehetek róla, de elpirultam, és kezet ráztam vele. Rámmosolygott, és azt mondta még összefutunk. Aztán elment.

Másnap reggel ismét lekéstem a buszom, és megint felvettek a haverjával, akit Bencének hívnak, és azóta már nem a mi sulinkba jár.

Szóval igen, 3 éve vagyunk barátok Márkkal, és még soha, de tényleg, egyszer sem volt köztünk barátságnál több... 

 

2. rész

 

Ahogy anyának ígértem, a suli büfében vettem meg a reggelimet (két csokis muffint) rohadt drágán, ami szerintem kész rablás. Éppen ezen morogtam magamban, amikor nem figyeltem, és nekimentem egy mellkasnak... pontosabban Robi mellkasának, aki az osztálytársam, és történetesen 3 éve bele vagyok zúgva. Persze ő ezt nem tudja...

 

-Jajj, bocsi Robi- mondtam erősen elpirulva...

-Semmi baj szöszke- mondta erre ő, és már el is tűnt. A szöszke amúgy a becenevem, mindenki így hív, mert a hajam olyen szőke, mint senki másnak. Azt hiszem sokan nem is tudják az igazi nevem, csak azt hogy szöszke.

Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy én most amúgy magyar órára igyekszem, szóval sietősen elindultam a szekrényem felé, és reménykedtem hogy ott lesz Kitti, a szekrényszomszédom, mert ő az egyetlen lánybarátom, és mivel ő c-és én meg b-és vagyok, szinte csak reggel szoktunk találkozni.

 

Ahogy gondoltam, Kitti ott várt rám, éppen egy Snikerst akart kibontani, de nem tudta a gigantikus műkörmei miatt.

-Segítsek? -kérdeztem vigyorogva.

-Háát. Jó lenne. -nézett rám szenvedő ábrázattal.

-Na mesélj, mi van Tomival? -kérdeztem, miután kinyitottam a csokiját. Tomi amúgy, Kitti barátja, és egyszer járnak egyszer nem, ezért nem tudom még én sem a mostani helyzetüket...

-Ne is beszéljünk arról a tahóról! -Ebből tudtam, hogy most éppen nincsenek együtt, és ideje témát váltani.

 

-Képzeld-mondtam izgatottan - Ma szó szerint belefutottam Robiba!

-Na ne! Mesélj!- és rám nézett azzal a kíváncsi kis fejével. Kittiről tudni kell, hogy rohadtul pletykás, és szomjazik minden újdonságra.

-Semmi nem volt, csak véletlen nekimentem, ő meg azt mondta hogy bocsi szöszke. 

-Legalább tudja a neved. -Röhögött fel Kitti gonoszul.

 

-Én úgy is tudom, hogy egyszer belém szeret. -mondtam neki

-Igen? Na és hogy?

 

-Hát én éppen egy padon fogok ülni a parkban, a szellő lazán fújja majd a hajam, és ő pont arra sétál majd, meglát, és azonnal belém szeret.

-Jó álmodozást hercegnő. -Csukta be a szekrényét Kitti, majd vigyorogva elment az órájára. És én is mentem az enyémre. Magyar óra, jövök!

 

3. rész 

Hogy miért szeretem a magyar órákat? Nos, ez egyszerű. Mert Klára néni tartja. Igen, úgy kell hívnunk hogy Klára néni, hiába járunk gimibe, ő akkor is megköveteli magának az efféle megszólítást. De egyéb okai is vannak. Például az, hogy szegény tanárnő már nemigen lát, ezért észrevétlenül lehet az órái alatt Facebookozni, vagy éppen puskázni... ha észre is veszi csak ennyit mondd: 

-Na de Tomikám! 

Nem, ezzel egyáltalán nem túlzok, neki mindenki Tomika, még a lányok is(!) Pedig egyetlen Tomi nevű osztálytársunk sincsen... Erre rendszerint azt kell mondani hogy:

-Elnézést tanárnő, többet nem fordul elő.

És Klára néni abban a pillanatban elfelejti az egészet. Szóval a magyar óra egy áldás nekünk, és mitagadás, mindenkinek az a kedvenc órája.

Persze mint minden jóban, ebben is van valami rossz. Az ülésrend. Minden évben Klára néni találja ki, és nekünk úgy kell ülni, mert azt nagyon szigorú szemmel nézi, ha valaki nem oda ül, ahova ő szeretné. 

Az én padtársam Fecó, aki az osztály LEGmenőbb fiúja, és egy hatalmas paraszt is egyben. Mármint egoista. És bunkó. És tapintatlan. De mindezek mellett állatira jól néz ki, ezért a lányok bálványozzák... mily meglepő. 

-Szia! -ültem le mellé, mivel ő már bent volt a teremben. Az már más késdés, hogy közben a mögöttünk ülő Nórit fűzte... 

-Áhh szia Szöszke! -mosolygott rám, majd vissza is fordult, új zsákmányához.

Ekkor jött be Klára tanárnő, nagyon vigyorgott, és miután mindenki köszönt, jelentettek ésatöbbi, így szólt:  

-Gyerekek, izgalmas feladatot hoztam a számotokra. Egy 5 napos táborozásról van szó, a városi parkban. Sátorban kell majd aludnotok, és megfigyelve a környezeteteket, az állatokat, arra sétáló embereket, egy rövidebb regényt kell majd alkotnotok. Párokban természetesen. A téma szabadon választott, a legjobb munkát elkészítő párosnak garantált az évvégi 5-ös érdemjegy.

Erre persze mindnyájan megörültünk, csakhogy a tanárnő még nem végzett.  

-Mindenkinek a padtársával kell majd együtt dolgoznia. 

Ekkor Fecóval összenéztünk, egyszerre álltunk fel, és egyszerre kérdeztük szinte ordítva hogy : 

-MI?

 

4. Rész 

-Ez nem lehet igaz! -siránkoztam Kittinek a telefonba.

-Hát igen, elég nagy szívás... -csupán a hanglejtéséből tudtam, hogy egyáltalán nem érti meg, miért baj az nekem, ha a suli egyik legjobb pasijával kell eltöltenem 5 éjszakát egy sátorban...A parkban.

Félreértés ne essék, ez nem olyan park... Bükkszenlászló egy elégge aprócska falu, nincsen benne semmi, csak út, egy emlékmű a Kossuth Lajos általános és Középiskola elött, (természetesen Kossuth Lajosnak címezve) takaros kis léckerítéses házak, hatalmas dombok, (hegység lévén) és rohadt sok erdő. 

Mi helyiek, a tisztább erdőket, csak parknak hívjuk, de ahhoz hogy ezt a kitüntetést elérhesse egy terület, kell lennie minimum egy padnak.  

Szóval Klára néni egy-egy ilyen parkot kioszott a 6 csapatnak ( mivel 18-an vagyunk b-sek...) kijelölte az időpontot, ami nemmellesleg 3 hét múlva lesz, és abba bele sem gondolt, hogy talán 17-18 éves diákokat nem kéne egy sátorba lakni, 5 éjszakára, elzárva mindennemű civilizációtól (!) Főleg nem úgy, hogy fiú-lány párosokról beszélünk... 

De mivel Klára néni az őskorban született, senki nem hibáztatja. Csak én. 

-Te el tudod ezt hinni? Akkor legalább már Robival kerültem volna egy csapatba! És ha az a tahó annyira kiéhezik majd, hogy velem akar majd valamit csinálni? De nem ez a legdurvább! Hazajötem, elmondtam a szüleimnek, és csak annyit mondtak hogy ez remek hír. Szerinted normálisak!? 

-Aha, ez nagyon király Vera...

-Bhasszus Kitti! Te nem is figyelsz rám! Már megint Tomival chatelsz? 

-Igen...

-Jó hagyjuk. -köszönés nélkül nyomtam ki. Most mit kondjak? Feldühített na. 

Miközben éppen azon rágódtam, hgy mennyire haragszom most Kittire, valaki dudált a házunk előtt. Kinyiottam az ablakomat, és kihajoltam rajta. 

-Szia Márk! Hova viszel? -ordítottam le legjobb barátomnak vigyorogva. 

-Miért, hova akarsz menni?

-Egy mozi?

-Siess lent várlak.  

Márkkal már vagy ezer éve szokásunk, hogy minden pénteken, tanítás után elmegyünk valahova. A kezdetekben csak sétálni, vagy fagyizni mentünk a falu egyetlen cukrászdájába, de amióta megszerezte a jogsiját, rendeszerint Miskolc volt az útícél.Minden jegyárat feleztünk, és még soha, egyetlen alkalmat sem hagytunk ki, kivéve azt az esetet, amikor megfáztam, így inkább csak tévét néztünk a szobámban. 

Felkaptam a telefonom, az ujjaimmal végig futottam egyszer a hajamon, majd miközben a cipőmet húztam fel, odakiáltottam anyának hogy megjött Márk, majd jövök és szeretem.

És már kint is voltam az ajtón. 

-Ez gyors volt -Bólintott eliserően Márk. 

-Kösz! Igyekszem -mosolyogtam rá.

Az autóúton elmeséltem neki az egész sátorozós ügyet, és őszintén láttam rajta az aggodalmat.

-Végre valaki megért! - mondtam neki elégedetten.

-Mire valók a barátok? 

-Jut eszembe, mit nézünk? 

-Múltkor is én választottam. Most azt nézünk amit te akarsz.

-Tuti? - kérdeztem HATALMAS vigyorral a képemen.

-Ajjaj... valamit tervezel. Ez nem tetszik.

Igaza volt. Beültettem a Minionokra. 

 

Miután vége lett  filmnek,-amit ő egyáltalán nem élvezett. Haha.- vissza akartunk menni a kocsihoz, csakhogy eltűnt. Totál megijedtünk, hogy ellopták, aztán észrevettük, hogy a sarkon kanyarodik be vele egy kocsivontató. 

-Bakker! Tilosban parkoltam! Elviszik a kocsimat!

Ekkor mint az eszelős kezdtünk el rohanni, a kocsi után, és amikor láttuk hogy bizony nem érjük utól, az oldalunkat fogva álltunk meg, és alig kaptunk levegőt.

-Most...most mit fogunk csinálni? -kérdeztem félig fulldokolva..

 

-Elmegyünk a kocsimért -felelte ő, és már egyáltalán nem lihegett... Hihetetlen ez a gyerek.

Úgy is lett ahogy mondta, elmentünk a telepre, a kiszolgáló megmondta hogy mennyivel tartozunk (még kettőnknek is egy vagyon volt !) és már mehettünk is ki a hátsó kapun. 

Hazafelé végig röhögtünk, és a kiszolgáló csaj hangját utánoztuk, ami sokkal mélyebb volt, mint kellett vola...

A házunk előtt éppen ki akartam szállni a kocsiból, amikor Márk megfogta a kezem, visszahúzott és a szemembe nézett:  

-Jó volt veled! 

Erre csak egy mosollyal válaszoltam, majd bementem. 

 

5. Rész 

Mint Péntekenként nálam szokás, mindig sokáig fent maradok, és csak hajnalok hajnalán fekszem le. Ezért történt az, hogy még ébren voltam, amikor valaki kavicsokkal kezdte el dobálni az ablakom...

Kinyitottam, és egy intéssel jeleztem Márknak, hogy mindjárt lent vagyok, várjon meg. 

-Ember! Fél 12 van!- mondtam neki az álomsságtól félkómásan. 

-Most modj olyat amit én nem tudok- Vigyorgott rám 

-Mi van? Miért jöttél ide?

-Hááát. felmehetek? 

-Gyere. 

Elindultam Márkkal a nyomomban. Az előszobában levette a cipőjét, és halkan, szinte lábujjhegyen osontunk fel a lépcsőn. A szobámba. 

Persze, ő rögtön elnyúlt az ágyamon, én meg visszaültem a lap-topom elé, amit addig nyomkodtam. 

-Na szóval, mi járatban? - kérdeztem mosolyogva 

-Nem tudtam aludni... 

-És pont hozzám kellett eljönnöd? -kérdeztem kissé dühösen. 

-Miért? Kihez mennék?-nézett a szemembe.

Vagy olyan 2 percig szemeztünk még így, pislogás nélkül (!), amikor megtörte a csendet. 

-Itt aludhatok ma?-kérdezte még mindig a szemembe nézve.

-Persze, de a matrac a padlázson van.- mert hogy nem titok, Márk már egy csomószor aludt nálunk. Egy matracon. Az ágyam mellett. A földön. De úgy látszik, egyáltalán nem zavarta a tény, miszerint nincsen matrac, hanem ledobta a pólóját, a nadrágját, szóval egy szál alsóban feküdt be mellém. Az ágyamba.

Jólvan, már egy csomószor láttam alsóban, de akkor is elpirultam(nem is kicsit) amikor szorosan mellém feküdt, hogy ő is láthassa a lap-topom, és csak ennyit mondott :

-Mit csinálsz?

Az este hátralevő részében, megnéztük az Avatart, ami Márk kedvenc filmje, majd elaludtunk... 

 

-All around the world pretty girls, Wipe the floor, with all the boys...

- Bhasszus, Vera! Neked tényleg ez az ébresztőd?!

A melkasán feküdtem...De úgy látszott, őt ez nem zavarja, ezért én sem foglalkoztam vele különösképpen, csak lazán felkászálódtam, és kinyomtam az ébresztőm. 

-Elviszel a munkahelyemre? -Kérdeztem tőle.

-Elvihetlek, de Szöszke. Te minden reggel így nézel ki? -kérdezte vigyorogva, a hajamra szegezve a tekintetét. 

-Igen. Nagyon szörnyű? -Erősen elpirulhattam... 

-Nem, dehogy. -mosolygott rám. Észrevettem, hogy mostanában sokkal többször mosolyog rám...  

  

Szombatonként, (vagy nyáron hétfőtől szerdáig) egy kisállatkereskedésben dolgozom. Ami a plázában van... Szóval hatalmas a forgalom. De szeretem az állatokat, így nem olyan borzasztó ott dolgozni. 

Felvettem a munkahelyi mellényem, aminek a mellrészére egy kutyamancs van hímezve (Á, nem, kicsit sem béna...) És rászóltam Márkra, hogy szálljon le a pultról, mert nyitok. 

-Hozzak reggelit? -kérdezte. 

-Gyrost kérek. -Mosolyogtam rá huncutul. 

-Igenis főnök asszony.

És már el is indult a reggelimért. 

Én meg ott maradtam, egyedül, és csak ennyit kérdeztem (megjegyezném, hogy magamtól) : 

-Mi a jó büdös franc volt ez?

 

6.rész 

Szóval így teltek a hetek, kötött napirenddel : reggel lekéstem a buszt, Márk vitt be a suliba, a szekrénynél találkoztam Kittivel, 2. óra után ebéd a suliban, aztán harminc perces séta haza. Péntekenként elmentünk valahova Márkkal (aki továbbra is furcsán viselkedett!) szombaton pedig meló.

Amikor is letelt a 3 hét, és következett a sátorozás... Megkértem Márkot (szokás szerint..)hogy vigyen el a gyülekező helyre. Épp a táskámat akartam kivinni a kocsiba, amikor megfogta a kezem, visszahúzott , már nyitotta volna a száját, mert mondani akart valamit, de aztán csak így szólt: 

-Mindegy. Majd máskor elmondom. -mosolygott rám. 

Én meg annyiban hagytam a dolgot, mivel nem akartam elkésni... 

 

A gyülekező helyen már mindennki ott volt, természetesen mi értünk oda útoljára. Klára néni már nagyban szónokolt.

-Mindenki álljon a párja mellé. Az a busz (mutatott egy, az útszélén álló kékségre) fog elvinni titeket, a kijelölt helyekre. Pénteken szintén a busz fog majd értetek menni. Aztán még egy hetetek lesz tökéletesítgetni a regényeteket, és aztán kihirdetjük a legjobb munkát. Sok szerencsét! 

Mindenki felszállt a buszra, (természetesen a csapattársaknak egymás mellé kellett ülniük..dejó) majd a jármű egyesével kirakott minden párost. 

Klára néni a leszállás előtt elvette a telefonunkat, és minden egyéb kommunikációra alkalmas eszközt, majd utunkra bocsájtott minket. 

Fecóval sétáltunk még egy darabig, majd az egyik tűzrakó hely közelében felállítottuk a 4 személyes sátrunkat. Ja nem jól fejeztem ki magam. Én állítottam fel.  

-Nem akarnál segíteni? -Néztem dühösen a padon ülő Fecóra, aki egy TELEFONT nyomkodott, fogalmam sincs honnan szerezte. 

-Nem, úgy látom elég jól boldogulsz.  

-Bunkó! -mondtam alig hallhatóan. 

-Bóknak veszem. -Úgy látszik mégis meghallotta...

Szóval, nagy nehezen felállítottam, de amikor belemásztam, az egész feldőlt... Na ekkor valami olyan dolog történt, amire soha életemben nem számítottam volna. Kimásztam a sátorból, és azt látom, hogy Fecó ájultan fekszik a földön. Gyorsan odaszaldtam hozzá, és kitapintottam a pulzusát, ami még volt neki, de amúgy nem reagált. Semmire. 

Ordítottam vele, rázogattam, még fel is pofoztam párszor, de semmi. Ekkor eszembe jutott a telefon, ami tényleg ott volt a padon. Gyorsan hívtam a mentőket, aztán tanárnőt, hogy azonnal jöjjön ide.  

Vagy 45 percet vártam (nem vicc !), mire odaért hozzánk a mentő. Közölték velem, (mintha annyira rám tartozna...) hogy Fecónak komolyabb vérkeringési próblémái vannak, és hogy valószínűleg most meg fogják műteni... 

Mikor odaért Klára tanárnő, már rég elmentek. 

-Rendes körülmények között, most megbüntetnélek a telefonod miatt, de most inkább elnézem neked... 

-Köszönöm tanárnő. Mi lesz a feladattal? 

-Azt hiszem, ezt most kihagyhatod -mosolygott rám. Ennyit az évvégi ötösről ugye?

 

Tanárnő megvárta míg összeraktam a sátrat, majd kirakott a sulinál, és visszaadta a mobilom. 

Azonnal felhívtam Márkot, és elmondtam neki az egész sztorit, töviről, hegyire.

-Szóval most a kórházban van, és műtik. -hadartam el az egészet.

-Kéne egy fuvar, mi? 

-Hát..jó lenne.

-Megyek, csak előtte még meg kell mondanom egy lánynak hogy a randi ugrott...

 -Mi? Hol vagy most? -kérdeztem meglepődve.

-Moziban. Egy lánnyal. Randin. 

És lerakta. Máskor közölte volna velem, hogy most nem jó, és sétáljak haza, mert kell a kondi... De most, azonnal ugrott, és jön értem. Oké... nem értem a viselkedését, de ezt majd később megbeszélem vele.

 

7. rész

Klára néni kiharcolta az igazgatónál, hogy ne kelljen azon a héten suliba mennem, hiszen a többiek úgyis táboroznak... Szóval egész héten otthon ültem, egyedül, és unatkoztam. Mivel mindenki suliban volt, nem tudtam senkivel sem facebookozni, meg semmi.

Minden nap elmentem Márk elé a suliba, és hazakísértem. Igaz hogy ő vezetett, de az már más kérdes.

Nem mertem rákérdezni a viselkedésére. És ötletem sem volt. Anya azt mondta, hogy biztos fél attól, hogy eltávolodunk egymástól. Én ezt nem tartottam valószínűnek, hiszen a fiúk nem szoktak ilyen lelkis dolgokat csinálni... Csak akkor ha szerelmesek. De ez lehetetlen, hiszen neki most új barátnője van, már 4 napja, valami Márti. De amúgy is. Legjobb barátok vagyunk már vagy 3 éve, szóval ez lehetetlen.

Alig vártam a hétvégét. Ugyanis, mát nagyon hiányzott Kitti fecsegése, akit minden szaftos pletyka érdekelt...

 

Ahogy gondoltam, szombat reggel telefoncsörgésre keltem fel, Kitti hívott.

-ÁÁÁÁÁÁÁÁ -síkított a telefonba Kitti.

-Mi van? Ne síkíts már, megsüketülök. Na, miért vagy ilyen síkítós kedvedben?

-MERT MEGMENTETTED FECÓ ÉLETÉT, ÉS MOST CSAK EZ MEGY A FACEBOOKON, A TWITTEREN, SNAPCHATEN, SKYPON MEG MINDENHOL!!! HÍRES LETTÉL!!! -ordította  boldogan a telefonba.

-Hogy mivan? Ezt ki mondta? -kérdeztem kissé meglepődve.

-Nekem Nóri mondta, akinek Kriszti, Krisztinek meg asszem Peti vagy Ildi, nekik meg...

-Jójó -szakítottam félbe barátnőmet. -Értem. Tehát pletyka...

-Miért, nem igaz? -kérdezte csalódottan.

-De, de igaz, csak nem éppen... - Nem hagyta hogy befejezzem a mondatot. Lerakta, és írt egy sms-t.

 

KÍÍROM  FÉSZRE!!4! EZT  MINDENKINEK  + KELL  TUDNIA . MAJD  HÍVLAK. ÁÁÁÁ. 

 

Hétfőn, amikor beléptem a gimi ajtaján, felsikoltottak, és szó szerint úgy fogadtak mint a filmekben. A lányok a barátaim akartak lenni, a fiúk pedig kitartóan szemeztek velem...

Aztán kinyitottam a szekrényem, és kézzel írott papír hullott ki belőle: 

 

Én, te, Holnap, suli után a parkban Szöszke. 

Robi <3 

Ui.: szexi vagy ma!

 

Totálisan megörültem a levélnek, és kis híján fel is sikoltottam, de aztán meggondoltam magam, mert az egész gimi engem nézett. Igen, még Robi is, aki éppen felém közelített. 

 

8.rész 

-Szia Szöszke!- jött oda hozzám, széles mosollyal.

-Szi-szia Robiii! -Én meg elég rendesen olvadoztam, a jelenlétében. 

-Na? Benne vagy a randiban? 

-Hát pe-perszeee. -és egy elég bénán, de rámosolyogtam. A térdeim remegtek, a tenyerem izzadt, és dadogtam mint az eszelős. De ez mind nem számít, mert holnap RANDIM VAN ROBIVAL!ÁÁÁÁ!

Amint elment tőlem, beszaladtam a mosdóba, és felhívtam Kittit (akivel amúgy egy épületben tartózkodtunk, de ez engem nem igazán zavart...) 

-ÁÁÁÁÁÁÁ! -sikoltottam ezúttal én a telefonba.

-RANDID VAN HOLNAP ROBIVAL!!

-TUDOM! ÁÁÁÁÁÁ!

-ÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!

És ezt így folytattuk egész szünetben. Sikongattunk, és közben ugráltunk fel le. Hát mit mondjak... az első randim az álom sráccal... Már alig vártam. Még az sem zavart, hogy Kitti már tudta az egészet, mikor én is csak pár perce értesültem. Pletykás. Mondtam már?

Szóval igen, ez egy remek nap volt. Híres lettem, és még Robi is elhívott egy randira, bár az összefüggésre nem igazán tudok rájönni...

 

-Oké, melyik legyen? -Kérdeztem suli után, az ágyamon ülő Kittitől és Márktól. Igen őt is elhívtam, nem lehet kihagyni belőle!

-A zöldet! -Vágta rá rögtön Kitti, ezzel nem sokat segítve, mert mindkét ruha zöld volt...

-Haha! Nagyon vicces...-mondta. 

-Tudom! -vigyorgott elégedetten.

-Szerinted? -fordultam Márkhoz.

-Az amelyik többet takar... -mormogta az orra alatt... de pechére, meghallottuk.

-Mi? -kérdeztem a szemöldököm ráncolva.

Ekkor Márk felült, ránézett a két ruhára, rámutatott a hosszabbikra, majd úgy csinált mintha sms-e jött volna, (pedig tudtam hogy csak kamuzik) és elment.

Összenéztünk Kittivel, és kitört belőlünk a röhögés.

-Úgy látszik nem viseli jól a csajos ruhapróbákat -mondtam a nevetéstől fulldokollva. 

Kitti csak rámnézett, és olyan kifejezés ült az arcán , hogy "én tudok valamit amit te nem" majd segített cipőt választani, adott két puszit, és ő is elment. Én meg ott maradtam egyedül a szobámban, a két ruhával, és csak annyit mondtam (ismét)

-Ez meg mi a franc volt?

 

9. rész

Zöld, virágos kis ruha, térdfölé érő szoknyarésszel. Fekete telitalpú, fekete körömlakk, és egy kis csillogós szájfény. Áhh, igen, készen állok a randimra! 

Ma korábban keltem, hogy véletlenül se késsem le a buszt, stílusosan akartam érkezni, és nem úgy, hogy egy barátom hoz el...

Tavasz van, mindenhol kézen fogva sétáló fiatalok, a padokon csókolózó szerelmesek, igen, a szerelem évszaka. Végre én is úgy éreztem, hogy szeretem ezt az időszakot, igen én is szerelmes vagyok, igen nekem is van barátom (vagyis remélem hogy lesz), igen engem is vár valaki. Kívánom nektek, hogy megtudjátok mi az a szerelem. Amire sokan azt mondják, hogy csak egy rózsaszín felhő. Azt! Csodálatos érzés. Eltölti a szívet, és nem tágít onnan.

Szóval ilyen elszállt kis gondolatokkal érkeztem meg a buszmegállóba, és (mily meglepő!) lekéstem a buszt... Hogy miért volt ez? Mert addig vigyorogtam magamban, a hülye szerelmességemmel, hogy a végére tök lassan jöttem, és totál lekéstem a buszt... No comment.

Dobtam Márknak egy üzit, hogy jöjjön értem mert S.O.S., és ő pár perc múlva meg is érkezett. 

Amint meglátott, elakadt a szava, én meg azt hittem hogy rosszul áll a hajam, ezért a kezemmel eltakartam és megkérdeztem hogy 

-Nagyon vészes?

-Ömm... Khmm -köszörülte meg a torkát. -Nem egyáltalán nem rossz. Ne de gyere mert elkésünk. 

Bepattantam mellé, és már sűvítettünk is.

-Izgulsz a randid miatt? -kérdezte, kábé az út felénél. 

-Szerinted? -tettem rá izzadt tenyerem a bicepszére. 

-Jujj. Adjak pár tanácsot? -kérdezte félszegen mosolyogva. 

-Tőlem. 

-Légy önmagad. -mondta egyszerűen, egyetlen tanácsát. 

-Mi? 

-Légy önmagad! -ismételte meg hanosabban, mert azt hitte nem hallottam. 

-Legyek önmagam? Ez most komoly? Nincs ennél jobb tanácsod? -vigyorogtam rá 

-Nincs. Te úgy vagy tökéletes ahogy vagy, és ha Robinak ez nem fog tetszeni, akkor bekaphatja. 

De ekkor megérkeztünk, és pont becsengettek. Így nem tudtam megkérdezni hogy hogy érti ezt, vagy miért mondja, csak kikaptuk a táskánk a kocsiból ( én levettem a cipőmet is..) és rohanni kezdtünk. Én így is 3 percet késtem fizikáról, de megúsztam egy szóbeli figyelmeztetéssel. Szerencsére...

Leültem a helyemre, Nóri mellé, a hátsó sorba. Ahol Robi is ül. Próbáltam neki szólni, vagy valami, de rám se figyelt, pedig még a tanánő is rámszólt, hogy fogjam be a számat. De Robi mégsem hallotta meg, pedig csak 2 paddal ül arébb. Furcsa.

 

10. Rész

Robival együtt mentünk el az utolsó óránkról, egyenesen a parkba.  

Életem első igazi randija borzalmas volt. Hogy miért? Íme a felsorolás:

1. A randink kezdetétől a végéig végig telefonált mindenféle lánnyal, és amikor megkérdeztem hogy kik azok, csak ennyit mondott:  

-Csak haverok, nyugi semmit sem jelentenek. Igen, mit is mondtál? Ó ez nagyon vicces hahaha. -fordult vissza a telefonjához.

2. A fagyizóban én fizettem. Nem fűznék hozzá semmit...

3. Végig azzal nyaggatott, hogy jól áll-e a haja, és ne ugye nincs saláta a foga között...

4. Megkérdezte hogy a Szöszke az igazi nevem-e.

5. Amivel teljesen kiborított : közölte velem, hogy siessek, és mondjam el neki amit akarok, mert neki 10 perc múlva randija van egy másik lánnyal, és nem ér rá feleslegesen locsogni. 

Ez volt az a pillanat, amikor tökön rúgtam, majd sírva elrohantam...

  

Csak bőgtem és bőgtem és bőgtem... csoda hogy még vannak könnyeim.

Másnap kihagytam a sulit, és amikor anya feljött hogy mi bajom van, csak annyit mondtam hogy rémesen beteg vagyok, mert egy bunkó eltörte az egyetlen szivem. Anya aztnmondta hogy erről még beszélnünk kell, mert ez nem megoldás, de ma kihagyhatom a sulit. 

Aztán olyan délután kettőkor bejött, és elbeszélgettünk a lógásról, és mire észbe kaptam, már arról beszélt, hogy 17 évesen még nem kéne nemi kapcsolatokat létesíteni...szóval értitek. A szokásos szülői aggodalom... a rohadtul kínos, szülői aggodalom...

Suli után Kitti eljött hozzám, én meg ismét bőgve elmondtam neki az egészet. Erre csak megölelt, belepötyögött valamit a telefonjába, és el is ment. 

 

 

Ezután 10 perccel megjelent Márk berontot az ajtómon, és így szólt: 

  

 

-Hol van az a paraszt? -iszonyatosan dühös volt, csoda hogy ne gőzölgött a füle, mint a rajzfilmeken.

 

 

 

-Milyen paraszt? Mivan? -kérdeztem értetlenül, könnyes szemmel.

 

 

-Kitti azt írta nekem sms-ben, hogy az a tahó megütött. -nézett rám.

 

 

 

-Nem dehogy. Ismered Kittit, biztos azért írta hogy hamarabb ideérj.

 

 

-Pedig tudhatná, hogy hozzád mindig rohanok -mosolygott rám. -na mesélj. Mit csinált?

 

 

 

Ekkor elmondtam neki az egészet, és megint sírni kezdtem. Honnan jön ez a sok könny? De most komolyan...

 

 

-Tahó... na mindegy majd holnap elintézem. De most mondani szerenék neked valamit. -mondta, majd letörölte a könnyeimet.

 

 

-Igen?

 

 

 

-Hát... Öhmm, ezt már rég el akartam mondanj neked... -ekkor elpirult, rám nézett, pontosabban a könnyektől felpuffadt szemembe, és kis hezitálás után újra megszólalt.

 

 

-De most nem alkalmas... majd máskor elmondom. Aludj jól Szöszke, holnap találkozunk. -majd kiment. De én nem hagytam annyiban, kipattantam az ágyamból, és utána rohantam.

 

 

-Várj! -kiáltottam utána. -Mit akartál mondani? -kérdeztem, miközben lelassítottam mellette.

 

 

-Most nem jó Vera. Majd máskor elmondom...

 

 

-De én most akarom tudni!

 

 

 

-De Vera... -ekkor mélyen a szemembe nézett átkarolta a derakamat, magához húzott, és 

hirtelen megcsókolt.

 

 

Hitetlenül néztem rá, majd hátrébb léptem, és berohantam. Ezt még fel kellett dolgoznom...

 

 

[FOLYTATÁS A SZÖSZKE II. MENÜPONTBAN]

 

Oldal: Szőke.
Na most figyelj! - © 2008 - 2024 - na-most-figyelj.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat